Kisegítő eszközök

Az autómentés nem a mindennapunk része, de vannak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen, hogy ezt a szolgáltatást igénybe vegyük. Forduljunk profikhoz!

Az autómentés sok esetben egy elengedhetetlen szolgáltatás


Az autómentés az a szolgáltatás, amit az emberek nagy része csak ritka esetekben vesz igénybe. Abban a pillanatban azonban, amikor az igény felmerül, akkor már rendszerint nagy a baj.
Ugyanis ha szolgáltatásunk szükségessé válik, akkor vagy az a helyzet áll fenn, hogy a gépjárművünk feladta a szolgálatot, és azt mondja, hogy nem meg tovább – és ez a „jobbik” eset –, vagy baleset következtében kell járművünket elvontatni. Ez bizony a legkevésbé kívánatos esemény, még akkor is, ha sérülésmentes véget ért.
Bármelyik esetet is vesszük, azt tudjuk, hogy ezekben a helyzetekben jól jön, hogy az autómentés olyan kezekben van, akik profi módon végzik ezt a szolgáltatást.
Mi tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez már amúgy is egy feszült helyzet, mindenki ideges, és a legkevésbé arra van szükség, hogy további trauma érje a szükséget szenvedő tulajdonosokat.

Éppen ezért a mi szolgáltatásunk úgy lett kialakítva, hogy a megfelelő empátiával forduljunk ügyfeleink felé, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy gond nélkül megoldjuk a problémát.

10 éves tapasztalattal, több ezer elégedett ügyféllel, a legolcsóbban!!!

 

HÍVJON MINKET BIZALOMMAL

+36 30 256 8380

M1 autópálya vonalán, 1-es főút környékén nem talál gyorsabb és olcsóbb autómentőt nálunk!

 

Mit értünk mi autómentés alatt?

Talán kissé különösen hangzik ez a kérdés, hiszen mindenki tudja, hogy mi az az autómentés. Tapasztalataink szerint, és ügyfeleink elmondása szerint lényeges minőségi, empatikus különbségek vannak az autómentés területén szolgáltatást nyújtók között.
Biztosan tapasztalták már, hogy a Google keresőjébe beírva az autómentés szót, hihetetlen mennyiségű céget dob ki a találati lista.
Bizony az a helyzet, hogy elég nehéz kiválasztani a megfelelő szolgáltatót. Abban a helyzetben, amikor valami probléma adódik a járművel, és ott állunk az út mellett (jó esetben nem az árokban) küzdve a gondjainkkal, és a mobiltelefonunk keresőjében próbálunk választani a nem kis választékból elég nehéz a legjobbat kiválasztani.

Az autómentés egy szakma, de a számunkra ez sokkal többet jelent. Számunkra ez hivatás. Teljesen mindegy, hogy délelőtt tíz óra van vagy hajnali kettő, mi a lehető legrövidebb időn belül a helyszínen vagyunk, hogy a legkevesebb időt kelljen feszült várakozással tölteni.
Számunkra az autómentés nem azt jelenti, hogy a sérült vagy meghibásodott járművet elszállítjuk A-ból B-be, és letudtuk. Ha kell és megoldást jelent, akár kisebb javításokat is elvégzünk a helyszínen.

Mi az autómentésre úgy tekintünk, mint egy életmentő szolgáltatásra. Mint ahogy egy mentő esetén sem jó, ha késéssel érkezik a helyszínre, mi sem szeretjük várakoztatni ügyfeleinket.
Ezek vagyunk mi, ügyfélcentrikus hozzáállással, perecíz, pontos munkavégzéssel, megfelelő empatikus képességekkel.

Mindehhez megfelelő tapasztalat és járműpark is kell

Igen, ezek a feltételek elengedhetetlenek ahhoz, hogy minőségi szolgáltatást tudjunk nyújtani. Cégünk 12 éve foglalkozik autómentéssel. Járműparkunkban van 4 tréleres szerelvény, 4 autómentő és 3 segélyes autó. Amint azt már említettük, lehetőséget nyújtunk helyszíni megoldásokra, úgymint bikázás, kerékcsere, esetleg kisebb helyszínen elvégezhető javításokra.

Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy böngésszen a lehetőségek között még akkor, amikor nem esedékes a szolgáltatás igénybe vétele. Válasszon nyugodt fejjel, amikor mérlegelni tud. Olyan ez mint a biztosítás. Jobb a bajra előre felkészülni.

 

NONSTOP SEGÍTSÉG, AUTÓMENTŐ
M1 autópálya, 1-es főút

HÍVJON MINKET BIZALOMMAL

+36 30 256 8380

Frank Autómentő, az Ön megbízható autómentője!